egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy éj-áj. tudjátok, az a gonosz számítógépes program, ami elveszi egyes emberek munkáját, más emberek eszét. kitől mit tud elvenni. mondjuk elég buta jószág, hogy magára húz egy csomó melót. én ilyet még nem láttam. amikor a pista'bával mentünk árkot ásni, akkor is mi volt. úgy kellett noszogatni mindenkit, hogy csináljanak egyáltalán valamit. szóval még a saját részét sem szokta elvenni senki a munkából, nemhogy másét. de az ész dolog, abban lehet valami. az ész az egy fantasztikus valami. úgy van elszotva a világban, hogy mindenki meg van arról győződve, hogy neki egy kicsit több jutott a többieknél. kész matematikai paradoxon. de ha ezt elfogadjuk, akkor innen van mit elvenni.
de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ez az éj-áj, miután elvette a munkát és az észt, ott állt az emberiséggel szemben. szerencsétlen emberiség meg halálra únta magát, mert nem volt munkája ami lekötötte volna. persze voltak hobbik. volt aki megépítette az tizedik makettjét, volt aki kirakta a századik puzzle-jét, és volt aki ezredjére is körbebicajozta a tavat.
ó a tó... ez is megér egy misét. először csak a helyi szilikonvölgynek hívták, annyi sok it cég települt be. mivel antiszociális kockák voltak, hozák a szilikon domborulatokat is a völgybe. ezután már mindenki egyetértett, hogy ez márpedig a szilikon vidék. nagyon zöldek akartak lenni, ezért geotermikusan a mélybe fúrtak, tettek-vettek a föld alatt, mindenféle zöld hűtés címszó alatt. igazából csak metrót nem építettek. végül úgy alakult, hogy a tó már télen is fürdőzésre alkalmassá vált. nyáron meg a világ legnagyobb halászléje készült belőle. de ettől még tó volt, és körülötte az unalom ette az embereket.
az emberiség elkezdett eltunyulni, mindent megadott nekünk az éj-áj. hogy mi mindent, az majd a következő meséből fog kiderülni. ha el nem unom addigra a mesélést.