képzelj csak el egy papirlapot, amin folyós titnával húzol egy vonalat. épp annyira folyós, hogy átüt a papiron, szépen látszik a másik oldalán is, azonban nem annyira, hogy pacás legyen. szóval húzol egy vonalat a papirlapon. és most itt a kérdés, milyen messze van a két vonal egymástól? ha keresztül tudnál menni a papirlapon akkor nyilván nulla lenne a válasz, mert nem két külön vonalról van szó, hanem egyetlen vonal két különböző helyen való megmutatkozásáról. de ha te nem három dimenzióban élsz, hanem csak kettőben, a papirlap felületén, akkor gondolhatod azt is, hogy állati messze van: el kell menni a papirlap széléig, lebucskázni a másik oldalra, aztán visszamenni a vonalig. a papirlap széle meg akármilyen messze is lehet.
viszont ha a papirlap egyik oldalán lévő egyenest piszkálgatjuk, akkor a másik is változik. akár mérni is lehet. üzenni lehet egyik helyről a másikba azonnali üzenetváltás formájában.
na most ugyanezt képzeld el, hogy a három dimenziós térben húzunk egy egyenest. aztán valamilyen módon messzire kerülünk tőle, vagy a párjától, másik felétől. és azt tapasztaljuk, hogy ha az egyik egyenest piszkáljuk, akkor a másik is változik. sőt, olyan messzire is kerülhetünk, hogy az mondjuk már fénysebességgel is mérhető időtartam egyik helyről a másikba eljutni. és egyik helyen piszkáljuk az egyenest, a másik helyen megváltozik. sőt, hamarabb változik meg, mint hogy a fénysebességgel utazó információ odaérne.
na most ha megengedünk egy gondolatkisérletet egy újabb dimenzióval, akkor ugye elképzelhető hogy az agyik helyen és a másik helyen lévő egyenesek azok a magasabb dimenzióban egy és ugyanazon helyen vannak. ha meg ugyanott van a két dolog, akkor épp az lenne a furcsa, ha sokáig tartana, ameddig átjuk egyik helyről a változtatás a másikra.
amikor értetlenül áll mindenki a kvantumösszefonódás, és a látszólag legyőzött fénysebesség előtt, akkor én ilyen egyszerű magyarázatot látok.