örök élet

                                                  

mindenki ismeri azt az egyszerű dilemmát, amikor arról kell döntést hoznunk, hogy mi a jobb, az örök boldogság, vagy a sonkás szendvics. aki esetleg nem ismerné, annak elárulom, hogy az egyszerű megfejtés szerint a sonkás szendvics a jobb mert az örök boldogságnál semmi sem jobb. és bizony egy sonkás szendvics sokkal jobb mint a semmi sem. éppen ezért a sonkás szendvics jobb kell legyen, mint az örök boldogság. de eddig semmi új nincs a dologban, ez évek óta közismert tény. na de mi a helyzet az örök élettel? erre keressük a választ itt, és bizony meg is találjuk - de el kell hogy keserítsek előre mindenkit, meglehetősen szomorú választ találunk. szóval ha valaki vidám és valóságtól elrugaszkodott dolgokra kíváncsi, az jobban teszi, ha ezt az igényét valamilyen másik írásból próbálja meg kielégíteni.

szóval csapjunk is bele az okfejtésbe. viszonylag egyszerű lesz a dolog, hogy mindenki megérthesse. tegyük fel, hogy létezik örök élet, és mi éppen azon kevés kiváltságos közé tartozunk, akiknek megadatott ez a csoda. nos felmerül a kérdés, hogy mit is csinálunk az örök élet alatt. mert azért lássuk be, nem kis időről van szó. például egy iskolai órán a kicsengetésig hátralévő idő elég hosszúnak - már-már öröknek - tűnhet. de ennél is hosszabbról van szó. amikor sietünk valahova, és épp az orrunk előtt vált pirosra a lámpa, az is nagyon hosszúnak tűnhet, amíg újra zöld lesz. ennél is hosszabbnak tűnhet amennyit iskolában vagy épp munkahelyen el kell töltenünk. de mindez bakfitty. ennél sokkal többről van szó. emlékezz csak vissza kedves olvasó, a legelső emlékedre gyerekkorból. na az azóta mostanáig eltelt idő is eltörpül az örökké mellett. történelmi korokról amikor olvasunk, akkor több száz, vagy akár ezer év távlatából emlékezhetünk emberek hőstetteire. de még ez az irdatlan időtartam is pindurka semmiség az örökléthez képest. valójában az örök élet olyan szédületesen hosszú, hogy azt nem is lehet felfogni. ha elképzeljük magunkat a világ létrejöttének pillanatában (emlékezzünk csak vissza a <a href="http://naplo.sarkiroka.hu/a_vilag_teremtese">a világ teremtése</a> című remekműre) akkor az onnantól mostanáig eltelt idő is eltörpül az örökléthez képest. (valójában a világ teremtése bejegyzés megoldást nyújthat a pozitív hangulathoz :) )
tehát egyetérthetünk abban, hogy az örök élet baromi hosszú. és mint ilyen, nagyon unalmas is lenne, hacsak nem csinálnánk dolgokat közben. és persze veszélyes is, hiszen gondoljuk csak meg, állunk például egy csörtető dinoszauruszcsorda előtt, valamit azért kell tennünk ahhoz, hogy ne lapítsanak rózsaszín matricává a több tonnás állatok. például elszaladni vagy ilyesmi. de ez most lényegtelen is, ami fontos, az az hogy cselekedni kell. de tegyük fel, hogy nem cselekszünk - csak a bizonyítás miatt tételezünk fel ilyen badarságot - tehát valahogy létrejöttünk örök élettel, és ezután végtelen mozdulatlanságba burkolódzunk, akár egy kőszikla. de mi van, ha épp arra jár a dinókaraván? vagy egy meteor? nem lesz ez így jó. de van még valami: az unalom az halálos. hányszor mondjuk rövid hitvány kis életünk során, hogy belehalok az unalomba. nos örök élet alatt ez bizony valóban halálos dózisú lehet. megállapíthatjuk tehát hogy cselekedni kell az örök élet alatt, mert így vagy úgy, de meghalunk különben.
tegyük fel, hogy csak minimálisan pár dolgot cselekszünk. például ha jön valami nagy veszély, akkor arrébb sétálunk. vagy mindig minden nap kelkáposztafőzeléket eszünk, mert az biztonságos. nos számomra már ez első alkalom is egy kis halállal ér fel az említett ételből, de ha ezt minden nap, naponta többször is meg kéne ennem, akkor bizony inkább lemondanék az örök élet gyönyöreiről, már amennyiben ezt a sok unalmas egyhangú étkezést például annak lehet tekinteni. és el is érkeztünk a dolog gyökeréhez. ha mindig jól ismert dolgokat próbálunk csak ki és azokat ismételgetjük a végtelenségig, akkor az bizony rémesen unalmassá válik. az unalom pedig halálos. és most lényegtelen is, hogy 1 ételt ismételgetünk az étkezések során, vagy százat. száz is épp olyan unalmas lesz mondjuk az egymilliomodik alkalommal. és akkor az egymilliárdodik alkalomról nem is beszélek. tehát cselekedni kell, de változatosan, ezt bizton mondhatjuk.
ahhoz hogy változatosan cselekedjünk, végtelen idő alatt végtelen dolgot kell végigpróbálnunk. ez könnyen belátható. a végtelen mennyiségű dologba természetesen az összes önpusztító dolog is szerepel. olyanok mint például az öngyilkosság. aki pedig ideáig elérkezik, annak az élete ott megszakad, mégsem lesz örök.
összefoglalva tehát kimondhatjuk, hogy vagy az unalomba pusztulna bele az akinek örök élete van, vagy a világ pusztítaná el, vagy egész egyszerűen önmagát szüntetné meg. örök élet tehát nincs. szóval nincs itt semmi látnivaló, tessék kérem oszolni.

zárójelben említettem a világ teremtéséről szóló elméletet. valójában az is ciklikusságot jelöl, amennyiben egy örök életű személy visszamegy az időben és megteremti önmagát, majd az idő előresodorja, és újra visszamegy és újra és újra. ez kicsit összekuszálhatná a dolgokat, de gyakorlatilag ha az önnön teremtése után nem lenne öngyilkos, akkor a második körben már ketten lennének, utána hárman és így tovább. tehát gyakorlatilag egy ilyen cselekedet - örök életű személy visszautazása az időben - komoly túlnépesedést, helyhiányt, majd végső soron általánosan minden más dolog pusztulását okozná egészen addig amíg a visszautazni kívánó személy is elpusztulna a visszautazás előtt.