új arculat

                                                  

Amikor először felmerült az ötlet, hogy naplót kellene írnom, akkor javában tombolt kis hazánkban a blog-hype. csak a rend kedvéért írom le: a blog az egy internetes napló, de én jobban szeretem a magyar szavakat. annál is inkább, mert maga az angol nyelv elterjedtsége is a rabszolgatartó társadalomra és az elnyomásra utal. de főleg azért mert szép és logikus nyelvről van szó, minden logikátlanságával együtt is :) na de visszakanyarodva, a kezdet kezdetén, több mint 10 évvel ezeleőtt nagy divatja volt ennek a internetes naplóírásnak. sok sok jó vagy épp rossz ötletem van mai napig a fejemben, amiket alkalomadtán szeretnék megosztani másokkal. nem a hírnév, dics és pompa miatt, hanem egész egyszerűen azért, mert miért venném el az emberiségtől a saját értékeimet? nagy híve vagyok annak, hogy ne legyenek levédve a dolgok, ne gátoljuk egymást a fejlődésben. nem fogok megsértődni, ha mondjuk a tunion nevű molekulámat elkészíti egy tudós. jól esne ha tudnék róla, még jobban, ha meg is említenének ezzel kapcsolatban, a legtutibb, ha ennek az anyagi hasznából is részelnék, de nincsenek utópisztikus elképzeléseim, gátlástalanul, forrásmegjelelés nélkül visz mindenki mindent. és amig ez a fejlődést segiti elő, addig szerintem rendben is van. na szóval ezen ötletek megosztásának jó helyszine ez a napló. és hogy miért is volt szükség arculati váltásra? 10 év az interneten elképesztően nagy idő. itt valahogy sokkal gyorsabban történnek a dolgok. ami valójában nem igaz de úgy tűnik. amiatt, mert sokan vagyunk, és csak az látszik, ami épp történik. és lehet hogy egy-egy személlyel nagyon lassan történnek a dolgok, de összességében gyorsnak tűnik az egész. szóval sok idő eltelt. anno az munkált bennem, ami most is, hogy ne tucattermék legyen amit készítek. ja igen, és készitem. értsd: nem egy kész blogmotort telepitek, hanem teljesen kézműves weboldalam van. a saját kis kezemmel készült, én gépeltem be a kódokat hozzá. szóval, mivel nem egy kész például joomla vagy wordpress oldalam van, ezért a lehetőségek széles tárháza kinyilik előttem kivitelezés közben. de főleg a kinézetre szeretnék koncentrálni. ha megnézel egy weboldalt, biztos lehetsz benne, hogy bal oldalt, vagy fent lesz egy menü, valami belépés is elő szokott fordulni. alul a majdnem kötelező lábléc és copyright szigorúan az aktuális évszámmal. ne szórakozzunk már. több mint másfél milliárd weboldal van az interneten, és ezek jelentős része ilyen. oké, ahogy 10 éve is, most is rákerestem: "blog layout" meg hasonszőrű kifejezésekre is, de hát az előbb említett elrendezés annyival egészült ki, hogy egy idővonal is megjelenik főleg a jobb oldalon. azt a betyár tróger mindenit. rendben, akkor nézzük nekem milyen igényeim vannak: szeretnék a naplóbejegyzések között navigálni, nem annyira fontos számomra, hogy mikor követtem el azokat, szeretnék nem a megszokott fejléc-tartalom-lábléc hármasban élni. akkor is, és most is a ferde elválasztó annyira ritkának tűnt, hogy jól még sehol sem láttam megcsinálva. tehát akkor maradok elrendezésben a réginél, egy apró módosítással. a css 10 éve nem állt azon a szinten, hogy meg lehetett volna oldani a linkeket a jobb oldalon, pedig emlékszem, nagyon szerettem volna ha az oldal forrásában a naplóbejegyzés van elől, és csak utána a linkek. akkor nem sikerült, de most igen! aztán ha már fejlődött a css, van már erre külön lehetőség, hogy ferdére formázzuk egy szöveg szélét. sőt, két szöveg szélét is lehet ferdére formázni, sőt, vizuálisan ezeket egymás mellé lehet tenni, tehát kinézetre pont ilyen weboldalt lehet készíteni mint az enyém. de sajnos nem működik. működés alatt a szöveg kijelölhetősége, és a linkek kattinthatósága amit értek. szóval maradt a 10 évvel ezelőtti megoldás. csak a ferde elválasztó hely nem jobbról balra, hanem balról jobbra megy lefelé. meg tanultam pár dolgot még, azokat is beleirtam, választottam egy szép dróthálós háttérképet. nem ezt, de egészen ilyet már 20-30 évvel ezelőtt is generáltam pascalban, szóval nagyon találó, és hát ennyi. ja igen, a szinek. nem nagyon érdekel, hogy ki mit gondol erről, nekem tetszik a lila szín. ezért volt az előző megjelenés fekete alapon lila betűkkel, a linkek meg zöldek voltak, mert az is tetszik hogy fekete alapon zöld dolgok. na de a fekete alapon lila az szarul olvasható. ma már. emlékszem, amikor 17 colos crt monitoron készült az első szinösszeállitás, akkor az igenis jól olvasható volt. viszont vagy a szemem öregedett annyit, vagy a kijelzők hülyültek meg, de tény, hogy rosszul olvasható volt. szóval itt a lilát leváltottam világos szürkére. és tadaaa ja nem, még a mobil nézet. ami bő 10 évvel ezelőtt még nem volt szempont egyáltalán, az mára elsődleges. olyannyira, hogy a google a siteokat elsősorban mobilnézet alapján fogja rangsorolni jövőre. ez csak olyan infó nektek, kedves olvasók. nem a google miatt csinálom amúgy, hanem mert én is sok esetben mobilon dolgozok. szóval az előző változathoz képest nagy változás, hoyg lett tényleges mobilos megjelenés kisebb képernyőre optimalizálva. hát ennyi a megjelenés, és elrendezésváltás rövid története.